Pályakerékpár Országos Bajnokság összegzés

Augusztus 14-15.-én került megrendezésre a pályakerékpáros országos bajnokság, ahol az NYKSE az egyetlen vidéki klubként képviseltette magát. Két versenyzővel álltunk rajthoz három versenyszámban.

A felnőtt elit korcsoportban Solymosi János az 1000m-es állórajtos időfutamban a dobogó 3. fokára állhatott fel. Az előtte végző két kerékpáros pályaspecialista, így az országútis szakágban versenyzők közül a legjobb idővel végzett. Ebben a versenyszámban két évtizede már szerzett ebben a számban magyar bajnoki címet, és a mostani eredménytől motiváltan jövőre is szándékozik indulni ezen a számon, azonban jóval komolyabb rákészüléssel.

Az ifjúsági férfi korcsoportban Kató László képviselte városunkat, aki az 1000m-es állórajtos időfutamon 0.02 másodperccel csúszott le a dobogóról, így a 4. helyen végzett. A másik versenyszám amiben Laci a rajthoz állt a 3000m-es üldöző verseny, ahol szintén az előkelő 4. helyen végzett. Hozzá kell tenni, hogy ezekben a számokban a futott időeredmények alapján a tavalyi Pálya OB-n mindkétszer az 1. helyen végzett volna.

"Idén csak próba jelleggel mentünk fel a pálya OB-ra. Laci most látta először a velodromot, én pedig közel 20 év után mint edző kísértem őt, a rajthoz állásom inkább csak nosztalgia volt, semmint egy tudatos eltervezett futam. A jövő évben nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni a pályakerékpározásra. Laciban megvan a tehetség, hogy komolyabb eredményeket érjen el ezekben a versenyszámokban."

-Solymosi János